Tisztelt Érdeklődő!

Örömünkre szolgál, hogy köszönthetjük weboldalunkon, melyet a menüben található témák szerint ismerhet meg.

A KERAMITALIA Kft. a hazai burkolólap piac egyik meghatározó szereplője 1994-ben alakult hódmezővásárhelyi székhellyel. Jelenleg is itt működik központi irodánk, cégvezetésünk és 2009-ben átadott korszerű, magas raktár technológiával működő kelet magyarországi logisztikai részlegünk. Cégünk alapításakor elsődleges célként tűztük ki olasz gyártmányú kerámia burkolólapok Magyarországi forgalmazását azért, hogy a növekvő piaci igények kielégítésére megfelelő alternatívákat kínálhassunk. Napjainkban a KERAMITALIA Kft. több lengyel,olasz, szlovén és bulgár gyárral áll közvetlen kapcsolatban.

A hazai termékek iránti elkötelezettségünk szellemében az ALFÖLDI szanitereket, valamint a LASSELSBERGER cégcsoport ZALAKERÁMIA termékeit forgalmazzuk.

Képzett munkatársainknak, cégünk töretlen üzleti filozófiájának köszönhetően az elmúlt több mint 25 esztendő alatt a néhány millió forintos forgalomról több milliárdos árbevételű társasággá fejlődtünk, mellyel ma Magyarország legnagyobb kerámia burkoló nagykereskedelmi cégei közé tartozunk.
Az innováció meghatározó szemlélet társaságunknál. Kereskedő cég lévén folyamatosan keressük a kitörési pontokat, melyekre egy jó példa a termékfejlesztés. Ennek eredményeképpen VALORE márkanév alatt több tízezer négyzetméter nagyságrendben vásárolunk, vagy saját dizájn ötletek alapján bér gyártatunk különböző európai gyártó üzemekben. Viszonteladó Partnereink bevonásával közösen üzemeltetjük a SZUPERCSEMPE értékesítési hálózatot.

2002-ben nyitottuk meg az M0-ás melletti raktárunkat Halásztelken, melyet a nyitást követő 9 év folyamán szerencsére kinőttünk.

2011. július elején került átadásra Szigetszentmiklóson egy zöldmezős beruházás keretében megvalósult modern raktárbázisunk (magas raktár technológiával) és egy 500 m² bemutatóterem, értékesítési iroda. A Szigetszentmiklósi telephelyünket az elmúlt évek folyamán a piaci elvárásoknak és Partnereink magasabb szintű kiszolgálása érdekében több alkalommal bővítettük. Ennek eredményeként a raktárbázisunk közel 10.000,- m2 külső tárolókapacitású a magas raktárunk pedig 2000,- m2 alapterületűre növekedett.

A 2017-es évben bevezetésre került egy komplett vállalatirányítási rendszer, amely magában foglalja teljes ügyviteli és pénzügyi folyamatainkat, illetve B2B felületen pedig web áruházat is, amely a Partnereink és Kollégáink részére biztosítja a hatékony kapcsolattartást.

Cégünk törekszik a piaci igények minél magasabb szintű kielégítésére, ezért termékválasztékunkban a burkolólapokon kívül megtalálhatók fürdőszoba bútorok, kádak, zuhanykabinok, csaptelepek, szerelvények, díszítő dekorok széles választékban.

A KERAMITALIA Kft. megalakulása óta profiltiszta működést végez, kizárólag nagykereskedelmi tevékenységet folytat.
Az általunk forgalmazott termékeket kizárólag viszonteladókon, szakkereskedéseken keresztül értékesítjük a végfogyasztók felé.
Az ország egész területén stabil kereskedelmi kapcsolatokkal rendelkezünk, ezáltal termékeink teljes skálája mindenki számára elérhető.

A választékon túl cégünk hatékony szervizszolgáltatást is biztosít, melynek alapját a több százezer négyzetméternyi árukészletünk, területi képviselőink hatékony munkája és sok egyéb szolgáltatásunk is erősít.
A jövőben tovább kívánjuk folytatni eddigi üzletpolitikánkat, erősíteni akarjuk piaci pozíciónkat és fejleszteni termék választékunkat.

Ha e néhány sor felkeltette érdeklődését, böngéssze tovább weboldalunkat. Amennyiben kérdése van termékeinkkel kapcsolatban, keresse viszonteladóinkat a megadott elérhetőségeken, vagy írjon nekünk!

VALORE, a sajátmárka

A VALORE immáron 15 éves múltra visszatekintő márka a hazai burkolólap kereskedelem piacán. A termék választék mindig a fogyasztói igényekhez igazodik, ezért az itt található termékek a kiváló ár-érték arányának köszönhetően lettek mára méltán népszerűek!

A VALORE választékában fali csempék, padlólapok és mozaik termékek szerepelnek különféle formátumokban a 25×36-os mérettől kezdődően egészen a 60×120-as méretig.

Termékválasztékunk 2017-ben kibővült a VALORE fürdőszobabútorokkal.

Kereskedelmi partnereinknél a teljes VALORE kínálatot megtekinthetik, melyhez további praktikus információkat a tapasztalt értékesítők adnak.

Már csak fantázia kérdése az álom megvalósítása! Legyen Önnek is gyönyörű, modern fürdője, hangulatos nappalija, konyhája vagy terasza!

Keresse a VALORE burkolatokat és fürdőszoba bútorokat!

Valore Burkolat

Valore Fürdőszoba

Valore Bútor

Valore Mozaik

http://www.valorecsempe.hu